Ami el tud
romlani, az el is romlik” – vonatkoztathatom az ipari padlókra, vagy más
műtárgyakra is a már szinte elcsépelt Murphy-törvényt, hiszen mindnyájan
tudjuk, hogy nincsen hiba nélküli emberi teljesítmény. Ha viszont ez, az eleve
tudható fogyatékosságunk határozná meg tettvágyunkat, vállalkozó kedvünket, akkor
nyilván az járna a legjobban, aki semmit sem csinálna.
Sajnos a XXI. századi modernnek
mondott, piacorientált, haszonelvű szemlélet, mely a hatékonyságot jelöli meg
főcélként (azaz a legrövidebb idő alatt, a legkisebb ráfordítással a legnagyobb
üzleti hasznot realizálni), nem igazán segíti az építőipar, s ezen belül a
betonszerkezetek építésének minőségi fejlődését. Pedig a beton egyértelműen az
egyik, a kreativitást leginkább lehetővé tevő, legteherbíróbb, legtartósabb
építőanyag, s a mérnöki tudomány az utóbbi száz évben annyit fejlődött mind a
méretezéselmélet, mind a betontechnológia tárgykörében, hogy valóban „Rajtunk múlik, hogy mit alkotunk belőle”
(forrás: Beton c. folyóirat mottója). Ezzel azonban szemben áll a fentiek
mellett a jelenlegi válságos piaci közeg, mert ez a tartósan
alulfinanszírozott, tőkehiányban szenvedő építőipari környezet nemhogy nem
bírja el, hanem sokszor egyenesen kiveti magából azokat a megoldásokat, melyek kihasználnák
a mérnöki tudomány által a gyakorlat számára kidolgozott innovatív eljárásokat.
Pedig ezek a megoldások vinnék előbbre a szakmát, ebből születnének a tényleg
megbízható, stabil, tartós szerkezeteket, melyek valójában a megrendelők és az
építőipari szereplők javára lennének, így mindenki nyertes lehetne.
Ebben
az ellentmondásos helyzetben kell azonban mindnyájunknak – akik nem tettünk le
arról, hogy ne csak az igát húzzuk, hanem megpróbáljuk örömünket is lelni a
szakmai munkában --, megtalálnunk azt a viszonylag szűk folyosót, melyben minőségi
munkát tudunk produkálni a piac által elfogadható áron. Ehhez azonban a
kivitelezői oldaltól az kell, hogy a megrendelővel egyeztetett elvárásokat
teljesítsük, ígéreteinket betartsuk, vagyis a vevő tényleg azt kapja, amiben
megállapodtunk vele. Ennek egy része az, hogy a beruházó pontosan lássa, értse
és igazolja vissza, hogy milyen lesz a műtárgy, ne kergessen illúziókat, ne
várjon el olyat az ipari padlótól, ami nem abba a kategóriába tartozik, a másik
rész viszont az, hogy a kivitelező valóban következetesen valósítsa meg
vállalását.
Elvileg
csak az tartozik egyértelműen a kivitelezés jogkörébe, amiben a kivitelezőnek
ráhatása van, azaz amilyen körülményeket elfogad, illetve amilyen megelőző
munkarészt, vagy építési anyagot átvesz az ő saját munkájához és természetesen,
amit maga épít. Akkor jár el helyesen és körültekintően a kivitelező, ha arra
koncentrál, ami rajta múlik. Ilyenek egyfelől, hogy adottak-e a kivitelezéshez
a szükséges feltételek, az építéshez tartozó körülmények, az ágyazat megfelelő
teherbírású-e, a beépítendő anyagok megfelelőek és bizonylatoltak-e, stb.,
másfelől, hogy a technológia át van-e gondolva, ki van-e alakítva,
illeszkedik-e a konkrét elvárásokhoz és körülményekhez.
Ha
a munkafolyamatot átgondoltuk és ahhoz konzekvensen tartjuk magunkat, akkor
kézben tudjuk tartani az eseményeket és elkerülhetjük az improvizációt. Az
improvizáció ugyanis nem az építőipar műfaja. Még nem láttam olyan építkezést,
ahol az improvizáció jó megoldást szült volna, olyat viszont többet is láttam
sajnos, ahol kicsúszott a folyamat vezérlése a művezetés kezéből. Mert ugye a
beton jön, a mixerek sorban állnak, a betonpumpa időre számláz, a bedolgozott
beton elkezd „húzni”, sietni kell a bedolgozással, felületkezeléssel, stb. Ekkor
már nincs arra idő, hogy korrigáljuk a nem átgondolt technológiából adódó
problémákat. Akkor már kényszerpályán vagyunk és sajnos szinte biztos, hogy
hibákat vétünk. És bizony nem is egyet, nem egy kis hiba miatt keletkeznek
nagyobb károk, hanem több apróbb hiba összeadódása folytán.
A
hibák legtöbbje, a hibás teljesítés – akárhogyis nézzük --, nem fátum, nem a
körülmények kedvezőtlen összejátszása, hanem bizony a legtöbbször a nem kellően
átgondolt és előkészített munka fanyar gyümölcse. Ha mindent átgondolunk és
előkészítünk, még akkor is lehetnek és vannak is váratlan események, hogy
Murphynek igaza legyen, de ezek száma és jelentősége eltörpül a – hogy tenisz
hasonlattal éljek: „a ki nem kényszerített hibákhoz” képest. Óriási szerepük
van a 25-35 év tapasztalattal rendelkező szakembereknek, művezetőknek,
brigádvezetőknek, de az az ő tudásuk éppen arra elég, hogy a tényleg váratlan
helyzetekben is uralják a folyamatot, ez így is bravúr, de azt nem szabad
elvárni, hogy az eleve hibás, vagy át nem gondolt technológiát majd ők
kijavítják, a helyzetet megoldják. Huszonötéves praxisom tapasztalatai kimerik mondatni
velem, hogy megéri minden, tőlünk telhetőt megtenni, hogy jó minőséget
produkáljunk.
Szívesen
adjuk hozzá a mi mérnöki tudásunkat a hozzánk fordulóknak a tervezés, méretezés,
technológia-kidolgozás, dokumentálás, végrehajtás fázisaiban és szakértői
tevékenységünk kapcsán a hibaanalízis, javítási technológiák kidolgozása, a
megrendelők felé való kommunikálása terén is a kompromisszumos, valóban
optimális, költséghatékony megoldás kialakítása érdekében. Azt tapasztalom,
hogy növekszik erre az igény, telefonon átlagosan napi négy-öt alkalommal,
dokumentálást igénylő felkéréssel heti három-négy esetben is élnek partnereink
ezzel a lehetőséggel.
Buzdítom
mindannyiukat, hogy a maguk szakterületén időről időre vessenek számot a kialakult
technológiákkal, a folyamatok elemzésével, átgondolva a berögzült, esetleg
helytelen részmegoldásokat! Ez a felülvizsgálat nemcsak a hibák mennyiségét és
súlyát csökkenti, de lehetőséget ad az innovatív ötletek térnyerésére, a
stabil, kiegyensúlyozott teljesítmény biztosítására, erősítve ezzel a piaci
helyzetüket. A válságos időben még inkább igaz az, hogy a technológiailag is
jól működő cégek tudnak nagyobb eséllyel munkát kapni, nem mindig „gatyaletolt
áron dolgozva” a piacon megmaradni, és ami talán a legfontosabb, a jól
elvégzett és kifizetett munkának az örömét is élvezni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése