Hőkezelés vagy utókezelés?

Mielőtt még megrónának a kedves Kollégák a címbeli két folyamat egymás mellett való említésével kapcsolatban, máris mentem magam, hogy hőkezelés alatt a rekordkánikula napjainak forróságát értem, nem pedig az előregyártó-iparban megszokott és megtervezett szilárdulás-felgyorsítást, azaz a hőérlelést.Szóval, kegyetlen forróság van, naponta dőlnek meg a melegrekordok, s ebben az időszakban még inkább előtérbe kerül az utókezelés jelentősége, különösen a kültéri betonlemezeknél, betonszerkezeteknél. A minap hívott fel egy kivitelező cég építésvezetője, hogy a kültéri betonlemezük felületét szeretnék s.o.s. lefújni valamilyen párazáróval, utókezelés gyanánt. Ennek a kérdésnek az apropóján érdemes ezt az aktuális problémát körüljárni, különösen a kültéri betonlemezekre fókuszálva.

Nem akarok evidenciákat ismételni, hiszen azt minden szakmabeli tudja, hogy a betonozás, felületképzés után még nem fejeződik be az építési folyamat (még a szerszámok elmosásával sem), hanem akkor kezdődik az utókezelési időszak, mely kültéri felületek esetén egy hétig is eltart (azaz el kellene tartson). Az utókezelés legfőbb célja, hogy a cement hidratációjához szükséges víz a kötési időszakban és a kezdeti szilárdulás folyamán a betonkeresztmetszetben mindenhol jelen legyen elegendő mennyiségben (vagyis ne száradjon ki idő előtt a beton).

Tudjuk, hogy a hidratációhoz szükséges vízmennyiség többszörösével dolgozzuk be a betont, de biztosak lehetünk abban, hogy utókezelés nélkül a betonfelület mégis gyorsan, ellenőrizetlenül kiszáradna, amely a felület tönkremeneteléhez vezetne és az egész betonszerkezetet megfelelőségét veszélyeztetné. Az utókezelés tehát alapvetően szükséges ahhoz, hogy a betonból kihozzuk a legtöbbet, ami már egyébként már potenciálisan benne van, ha jól tervezett, jó betontechnológiával összeállított és jól kivitelezett szerkezetet építettünk. Oktalanság is lenne tehát elromolni hagyni egy, amúgy jól elkészített műtárgyat. Azért arra is figyeljünk, hogy ne támasszunk túl nagy elvárásokat az utókezeléssel kapcsolatban. Az utókezelés anyagai nem csodaszerek, az elrontott, pl. túlvizetett, rosszul összeállított receptúrájú betont nem lehet megmenteni az utókezeléssel, de a károkat enyhíteni igen.

A kültéri betonlemez konkrét esetére nézve fontosnak tartom kiemelni, hogy a beton felületére permetezhető, párazáró szerek (pl. FF20 http://www.betonmix.hu/pdf/FF20.pdf) ugyan megakadályozzák a betonlemezben lévő víznek a korai kipárolgását, de nem nyújtanak semmilyen hővédelmet a beton számára. A párazáró folyadék (akár diszperziós, akár pl. akrilát bázisú, akár más) a beton felső pórusait tömik el néhány tizedmilliméter mélyen, de mivel teljesen a felülethez tapadnak, nem szigetelnek a környezeti hőmérséklettel szemben. Ilyen erős napsugázás és hőség mellett csak a párazáró filmréteg NEM ELÉG, sokkal jobb és megfelelő eredményt érhetünk el, ha a betonfelületet a párazáró folyadék rápermetezése helyett vízzel fellocsoljuk, elárasztjuk, majd geotextíliával (ennek hiányában fóliával) leterítjük, majd a geotextíliát nedvesen tartjuk, vagy naponta többször is vizet eresztünk a fólia alá. A geotextília, a fólia alatti légrés, pláne, ha nedves is a felület, megfelelő hőszigetelést is jelent, persze, ha ott marad a felületen és nem fújja el a szél. Előnye ennek a megoldásnak az, hogy mind a geotextília, mind a fólia többször felhasználható.

Mielőtt legyintenének egyes kollégák, hogy könnyű egy laptop mögül a „nagykönyvet” idézni, kérem hogy kalkuláljanak egy kicsit, hogy mit veszíthetnek az utókezelés elmulasztásával, vagy nem megfelelő elvégzésével. Természetesen, a kivitelezői jogkörbe tartozik az utókezelés szakszerű végrehajtása is, úgyhogy megéri erre a zárófolyamatra is odafigyelni, erre erőforrást biztosítani. Az utókezelés szakirodalma igen terjedelmes (pl. MÉÁSZ ME-04.19:1995 – 5.9.1.), javaslom átolvasásra ezeket a műszaki előírásokat.

Az utókezeléstől függetlenül azért a műtárgy, a munkarész átadható, hiszen a szerkezet áll, elkészült, de ugyanúgy, ahogy a fugakitöltések is később aktuálisak, az utókezelési folyamat teljes lezárását sem indokolt megvárni az átadással.


Célszerű lenne tehát, hogy a szerződések szövegében, műszaki tartalmában megjelenjen, hogy pl. az ipari padló, térbeton a fugák bevágása (+ esetleg az ideiglenes fugakitöltés behelyezése) után átadásra kész állapotban van, de az utókezelés idejére a területet a vállalkozó részére rendelkezésre álljon. (Az átadás-átvétel időpontjával és menetrendjével kapcsolatban itt lehet még infókat találni. Az utókezelés tehát elhagyhatatlan és a művelet szakszerű elvégzése koronát tehet a művünkre.

Mi van a padló alatt?

Az utóbbi hetekben többször került előtérbe egy-egy új ipari padló építése kapcsán az altalaj és az ágyazat kialakítása. Sajnos, itt is az egyre szűkösebbé váló költségkeret okozza azt az igényt, hogy a lehető legolcsóbban készülhessen el az ipari padló. Az mindenesetre pozitívum, hogy a kivitelezők komplett egységként kezelik az alépítményt magával a betonlemezzel, hiszen azt mindenki tudja, hogy „tejszínhabra nem lehet várat építeni”. Milyen szerkezetre, milyen rétegrendre lehet azonban olyan ipari padlót készíteni, mely megfelel a műszaki igényeknek mind statikai, mind tartóssági szempontból?

Az optimalizálás alapvetően innovatív és költséghatékony, de nagy a kísértés, hogy a nagy igyekezetben átlépjük a megfelelő minőség határait. Vannak alapvető szempontok, melyeket a padlóépítésnél mindenképpen figyelembe kell venni. Alapvetően meg kell különböztetnünk egymástól azt a két esetet, amikor a padlót a humuszréteg eltávolítása után a meglévő konszolidált talajrendszerre építjük, vagy amikor a csarnok feltöltésre épül.

Első körben maradjunk az első esetnél. Jó esetben, sok információt lehet szereznie a padlós szakembernek ingyen arról, hogy milyen talajviszonyokkal kell számolni. Érdemes a beruházót (aki odavalósi) kifaggatni a helyi tapasztalatairól a talajvízviszonyok, a talaj anyagi, tulajdonságai tekintetében (érzékeny-e a süllyedésre, duzzadásra, szemcsés, vagy kötött, stb.) és beleolvasni egy aktuális, vagy korábbi talajmechanikai szakvéleménybe. Új csarnok építése esetén az alapozás miatt amúgy is rendelkezésre kell álljon a talajmechanikai szakvélemény. Ebből szinte mindent meg lehet állapítani, ami a padlókészítéshez szükséges.

Nézzük meg a fúrásszelvényeken a rétegrendet, a felső 2-3 m-es réteg anyagát (agyag /duzzadó?/, homok, iszap, szerves anyag tartalom, stb.), a talajvíz-viszonyokat (vízszint, áramlás, agresszivitás, stb.)! Ha a fúrásszelvények rétegrendjei egymással harmonizálnak, akkor pontosabb képet kapunk, de az is jó információ, hogyha a rétegrendek markánsan különböznek egymástól. Elég gyakori, hogy ipari területeken korábban legális, vagy illegális sitt-, szemétlerakót működtettek, vagy akár veszélyes hulladékot vittek oda. Legyünk óvatosak, ha bármi, ilyen jellegű gyanú felmerülne, mert ez tönkreteheti a padlót! Az is előfordul, hogy az alapozási mélységben minden rendben van, de a felszín közeli rétegek mégsem megfelelőek anyag, illetve tömöríthetőség tekintetében. Ha úgy látjuk jobbnak, kezdeményezzünk talajcserét bizonyos mélységig. Ez sokszor olcsóbb, tartósabb és ráadásul kockázatmentes megoldás lehet, mint a gyenge altalaj miatt megnövelt betonvastagság, beton szilárdsági osztály, többletvasalás. Extrém esetben még a cölöpökre épített padlólemez is szóba jöhet.

Ha addig eljutunk, hogy megfelelőnek ítéljük az altalajt, megkezdődhet a tömörítés. Tudjuk, de azért a teljességhez tartozik, hogy a kézi talajtömörítő eszközök messze nem alkalmasak az ipari padló alatti rétegek előkészítéséhez, tehát a gépi megoldásokat alkalmazzuk. A cél az, hogy olyan teherbírású és tömörségű altalajt kapjunk, amely az ágyazatot és a padlólemezt stabilan tudja tartani. Ennek a főbb mechanikai tulajdonságai az E_2min = 45 MPa rugalmassági modulus, a T_tmax = 2,5 tömörségi tényező és a k(c)_min = 0,03 N/mm³ ágyazási tényező értékek, melyek az MSZ 2509/3-1989 szabvány szerint elvégzett tárcsás teherbírásmérés eredményei. Nem éri meg spórolni a méréseken, mert arányaiban nagyon kis költséget jelentenek és egyrészt, így megtudjuk, hogy mire építkezünk, másrészt pedig le is tudjuk azt dokumentálni. A javasolt mérésszám 500 m²-enként egy mérés, de csarnokonként minimum három.

Ha a fenti értékeknél gyengébb számokat kapunk, akkor intézkedni kell. A beavatkozás módját és mértékét a szükségesség és a helyi lehetőségek figyelembevételével kell kialakítani. Több lehetőség kínálkozik a nedvesítésen, a különböző stabilizáló eljárásokon át a felső réteg kisebb-nagyobb mértékű cseréjéig, adott esetben geotextília alkalmazásáig. Konkrét esetben szívesen gondolkodunk együtt, osztjuk meg tapasztalatainkat az optimális megoldás kialakítsa érdekében.