Talajvíz(kereszt) 1.

A mai kiadós havazás és talán Vízkereszt kapcsán is, télvíz idején érdemes egy kicsit továbbgondolni a tavaly decemberi, alépítményi gondolatokhoz kapcsolódó talajvízkérdést. Konkrétan azt, hogy miként lehet befolyással az egyébként gondosan megtervezett és kivitelezett műtárgyunkra, építményünkre, ipari padlónkra, térbetonunkra az előre ismerhető, avagy nem ismerhető talajvízszint-szint probléma.

Alapvető szempont, hogy az ipari padló alsó síkját mindenképpen a mértékadó talajvízszint fölé kell tervezni (ellenkező esetben nem beszélhetünk ipari padlóról, azaz a elmozdultunk a vízzáró alaplemez irányába). Ez ad lehetőséget arra, hogy 2 rtg. PE-fóliával, mint talajpára elleni szigeteléssel oldjuk meg gazdaságosan a padlólemez elválasztását az ágyazati rétegtől. A polietilén fólia vastagsága rétegenként min. 0,15 mm kell legyen (a mezőgazdasági fólia általában megfelelő), ez biztosítja, hogy ne szakadjon el a leterítéskor, átlapoláskor, a beton beépítésekor, illetve a kész betonlemez zsugorodási, hőtágulási mozgásakor. A két réteg PE-fólia kellő mértékben csökkenti a súrlódási együttható nagyságát ahhoz, hogy a betonlemez fent említett mozgása ne legyen nagymértékben gátolva.

A 2010. év kora nyár özönvízszerű esőzéseire bizonyára mindannyian emlékszünk, valószínűleg a legtöbbünket, mint az építőiparban dolgozókat, valamilyen szinten érintettek is ezen természeti katasztrófa következményei. Azon a nyáron minden korábbi mért és mértékadónak meghatározott mértéken felüli talajvízszintek alakultak ki az esőzések utóhatásaiként, megrogyasztva gátakat, földműveket, alépítményeket, kimosva az ipari padló alatti ágyazatokat. Ezen, előre nem látható kockázatok okozta károk összességében nemzetgazdasági szintű nagyságrendet értek el. /Csak zárójelben utalok arra, hogy a tragikus, emberéleteket is követelő, kolontári vörösiszap-tározó földműgátja is ebben az évben szakadt át./

A mellékelt képen szemmel látható, hogy egy teljesen korrekt módon tervezett és épített családi ház pincefalazata 10-15 cm-t hajlott be az extrém módon megemelkedett talajvízszint hatására, nagytágasságú repedéseket okozva a vasbeton koszorú sarkainál és a falazatban. Itt a bontás és új, megerősített vasbeton falazat építése helyett a tulajdonos, a szakmai konzultációk után azt a megoldást választotta, hogy inkább kaviccsal teljesen feltölti a pincét, hogy megtámassza a kívülről kb. 1,8-2 m magas víznyomást. Nyilván ez volt ebben az esetben a leggazdaságosabb megoldást, viszont nincs se pince, se garázs. (3 db további kép még található lejjebb a károkról)

Ugyanebben az évben és a rákövetkezendő időszakban is több esetben tapasztaltam a talajvízszint-emelkedés következtében direkt és indirekt módon bekövetkezett károkkal kapcsolatos problémákat, melyeknek nemcsak mérnöki, hanem jogi következményei lettek. A következő hírlevélben az ipari padló alatti ágyazat megsüllyedésével foglalkozunk. Addig is boldog új évet kívánok mindnyájuknak, sok szakmai és gazda(g)sági sikert!

Csorba Gábor

okl. építőmérnök

igazságügyi szakértő

kivitelezéstechnológiai,

építési ár- és költségszakértő (ÉT-Sz)

felelős műszaki vezető

Tel.: 30/900-3552

SZÍVESEN  FOGADOK  TÉMAJAVASLATOT  A  TISZTELT  OLVASÓKTÓL.

www.betonmix.hu

http://iparipadlo.blogspot.com (itt megtalálhatók a korábbi hírlevelek)

csorba.gabor@betonmix.hu

Improvizáció, vagy átgondolt technológia?

Ami el tud romlani, az el is romlik” – vonatkoztathatom az ipari padlókra, vagy más műtárgyakra is a már szinte elcsépelt Murphy-törvényt, hiszen mindnyájan tudjuk, hogy nincsen hiba nélküli emberi teljesítmény. Ha viszont ez, az eleve tudható fogyatékosságunk határozná meg tettvágyunkat, vállalkozó kedvünket, akkor nyilván az járna a legjobban, aki semmit sem csinálna.

Sajnos a XXI. századi modernnek mondott, piacorientált, haszonelvű szemlélet, mely a hatékonyságot jelöli meg főcélként (azaz a legrövidebb idő alatt, a legkisebb ráfordítással a legnagyobb üzleti hasznot realizálni), nem igazán segíti az építőipar, s ezen belül a betonszerkezetek építésének minőségi fejlődését. Pedig a beton egyértelműen az egyik, a kreativitást leginkább lehetővé tevő, legteherbíróbb, legtartósabb építőanyag, s a mérnöki tudomány az utóbbi száz évben annyit fejlődött mind a méretezéselmélet, mind a betontechnológia tárgykörében, hogy valóban „Rajtunk múlik, hogy mit alkotunk belőle” (forrás: Beton c. folyóirat mottója). Ezzel azonban szemben áll a fentiek mellett a jelenlegi válságos piaci közeg, mert ez a tartósan alulfinanszírozott, tőkehiányban szenvedő építőipari környezet nemhogy nem bírja el, hanem sokszor egyenesen kiveti magából azokat a megoldásokat, melyek kihasználnák a mérnöki tudomány által a gyakorlat számára kidolgozott innovatív eljárásokat. Pedig ezek a megoldások vinnék előbbre a szakmát, ebből születnének a tényleg megbízható, stabil, tartós szerkezeteket, melyek valójában a megrendelők és az építőipari szereplők javára lennének, így mindenki nyertes lehetne.

Ebben az ellentmondásos helyzetben kell azonban mindnyájunknak – akik nem tettünk le arról, hogy ne csak az igát húzzuk, hanem megpróbáljuk örömünket is lelni a szakmai munkában --, megtalálnunk azt a viszonylag szűk folyosót, melyben minőségi munkát tudunk produkálni a piac által elfogadható áron. Ehhez azonban a kivitelezői oldaltól az kell, hogy a megrendelővel egyeztetett elvárásokat teljesítsük, ígéreteinket betartsuk, vagyis a vevő tényleg azt kapja, amiben megállapodtunk vele. Ennek egy része az, hogy a beruházó pontosan lássa, értse és igazolja vissza, hogy milyen lesz a műtárgy, ne kergessen illúziókat, ne várjon el olyat az ipari padlótól, ami nem abba a kategóriába tartozik, a másik rész viszont az, hogy a kivitelező valóban következetesen valósítsa meg vállalását.

Elvileg csak az tartozik egyértelműen a kivitelezés jogkörébe, amiben a kivitelezőnek ráhatása van, azaz amilyen körülményeket elfogad, illetve amilyen megelőző munkarészt, vagy építési anyagot átvesz az ő saját munkájához és természetesen, amit maga épít. Akkor jár el helyesen és körültekintően a kivitelező, ha arra koncentrál, ami rajta múlik. Ilyenek egyfelől, hogy adottak-e a kivitelezéshez a szükséges feltételek, az építéshez tartozó körülmények, az ágyazat megfelelő teherbírású-e, a beépítendő anyagok megfelelőek és bizonylatoltak-e, stb., másfelől, hogy a technológia át van-e gondolva, ki van-e alakítva, illeszkedik-e a konkrét elvárásokhoz és körülményekhez.

Ha a munkafolyamatot átgondoltuk és ahhoz konzekvensen tartjuk magunkat, akkor kézben tudjuk tartani az eseményeket és elkerülhetjük az improvizációt. Az improvizáció ugyanis nem az építőipar műfaja. Még nem láttam olyan építkezést, ahol az improvizáció jó megoldást szült volna, olyat viszont többet is láttam sajnos, ahol kicsúszott a folyamat vezérlése a művezetés kezéből. Mert ugye a beton jön, a mixerek sorban állnak, a betonpumpa időre számláz, a bedolgozott beton elkezd „húzni”, sietni kell a bedolgozással, felületkezeléssel, stb. Ekkor már nincs arra idő, hogy korrigáljuk a nem átgondolt technológiából adódó problémákat. Akkor már kényszerpályán vagyunk és sajnos szinte biztos, hogy hibákat vétünk. És bizony nem is egyet, nem egy kis hiba miatt keletkeznek nagyobb károk, hanem több apróbb hiba összeadódása folytán.

A hibák legtöbbje, a hibás teljesítés – akárhogyis nézzük --, nem fátum, nem a körülmények kedvezőtlen összejátszása, hanem bizony a legtöbbször a nem kellően átgondolt és előkészített munka fanyar gyümölcse. Ha mindent átgondolunk és előkészítünk, még akkor is lehetnek és vannak is váratlan események, hogy Murphynek igaza legyen, de ezek száma és jelentősége eltörpül a – hogy tenisz hasonlattal éljek: „a ki nem kényszerített hibákhoz” képest. Óriási szerepük van a 25-35 év tapasztalattal rendelkező szakembereknek, művezetőknek, brigádvezetőknek, de az az ő tudásuk éppen arra elég, hogy a tényleg váratlan helyzetekben is uralják a folyamatot, ez így is bravúr, de azt nem szabad elvárni, hogy az eleve hibás, vagy át nem gondolt technológiát majd ők kijavítják, a helyzetet megoldják. Huszonötéves praxisom tapasztalatai kimerik mondatni velem, hogy megéri minden, tőlünk telhetőt megtenni, hogy jó minőséget produkáljunk.

Szívesen adjuk hozzá a mi mérnöki tudásunkat a hozzánk fordulóknak a tervezés, méretezés, technológia-kidolgozás, dokumentálás, végrehajtás fázisaiban és szakértői tevékenységünk kapcsán a hibaanalízis, javítási technológiák kidolgozása, a megrendelők felé való kommunikálása terén is a kompromisszumos, valóban optimális, költséghatékony megoldás kialakítása érdekében. Azt tapasztalom, hogy növekszik erre az igény, telefonon átlagosan napi négy-öt alkalommal, dokumentálást igénylő felkéréssel heti három-négy esetben is élnek partnereink ezzel a lehetőséggel.

Buzdítom mindannyiukat, hogy a maguk szakterületén időről időre vessenek számot a kialakult technológiákkal, a folyamatok elemzésével, átgondolva a berögzült, esetleg helytelen részmegoldásokat! Ez a felülvizsgálat nemcsak a hibák mennyiségét és súlyát csökkenti, de lehetőséget ad az innovatív ötletek térnyerésére, a stabil, kiegyensúlyozott teljesítmény biztosítására, erősítve ezzel a piaci helyzetüket. A válságos időben még inkább igaz az, hogy a technológiailag is jól működő cégek tudnak nagyobb eséllyel munkát kapni, nem mindig „gatyaletolt áron dolgozva” a piacon megmaradni, és ami talán a legfontosabb, a jól elvégzett és kifizetett munkának az örömét is élvezni.

Hőkezelés vagy utókezelés?

Mielőtt még megrónának a kedves Kollégák a címbeli két folyamat egymás mellett való említésével kapcsolatban, máris mentem magam, hogy hőkezelés alatt a rekordkánikula napjainak forróságát értem, nem pedig az előregyártó-iparban megszokott és megtervezett szilárdulás-felgyorsítást, azaz a hőérlelést.Szóval, kegyetlen forróság van, naponta dőlnek meg a melegrekordok, s ebben az időszakban még inkább előtérbe kerül az utókezelés jelentősége, különösen a kültéri betonlemezeknél, betonszerkezeteknél. A minap hívott fel egy kivitelező cég építésvezetője, hogy a kültéri betonlemezük felületét szeretnék s.o.s. lefújni valamilyen párazáróval, utókezelés gyanánt. Ennek a kérdésnek az apropóján érdemes ezt az aktuális problémát körüljárni, különösen a kültéri betonlemezekre fókuszálva.

Nem akarok evidenciákat ismételni, hiszen azt minden szakmabeli tudja, hogy a betonozás, felületképzés után még nem fejeződik be az építési folyamat (még a szerszámok elmosásával sem), hanem akkor kezdődik az utókezelési időszak, mely kültéri felületek esetén egy hétig is eltart (azaz el kellene tartson). Az utókezelés legfőbb célja, hogy a cement hidratációjához szükséges víz a kötési időszakban és a kezdeti szilárdulás folyamán a betonkeresztmetszetben mindenhol jelen legyen elegendő mennyiségben (vagyis ne száradjon ki idő előtt a beton).

Tudjuk, hogy a hidratációhoz szükséges vízmennyiség többszörösével dolgozzuk be a betont, de biztosak lehetünk abban, hogy utókezelés nélkül a betonfelület mégis gyorsan, ellenőrizetlenül kiszáradna, amely a felület tönkremeneteléhez vezetne és az egész betonszerkezetet megfelelőségét veszélyeztetné. Az utókezelés tehát alapvetően szükséges ahhoz, hogy a betonból kihozzuk a legtöbbet, ami már egyébként már potenciálisan benne van, ha jól tervezett, jó betontechnológiával összeállított és jól kivitelezett szerkezetet építettünk. Oktalanság is lenne tehát elromolni hagyni egy, amúgy jól elkészített műtárgyat. Azért arra is figyeljünk, hogy ne támasszunk túl nagy elvárásokat az utókezeléssel kapcsolatban. Az utókezelés anyagai nem csodaszerek, az elrontott, pl. túlvizetett, rosszul összeállított receptúrájú betont nem lehet megmenteni az utókezeléssel, de a károkat enyhíteni igen.

A kültéri betonlemez konkrét esetére nézve fontosnak tartom kiemelni, hogy a beton felületére permetezhető, párazáró szerek (pl. FF20 http://www.betonmix.hu/pdf/FF20.pdf) ugyan megakadályozzák a betonlemezben lévő víznek a korai kipárolgását, de nem nyújtanak semmilyen hővédelmet a beton számára. A párazáró folyadék (akár diszperziós, akár pl. akrilát bázisú, akár más) a beton felső pórusait tömik el néhány tizedmilliméter mélyen, de mivel teljesen a felülethez tapadnak, nem szigetelnek a környezeti hőmérséklettel szemben. Ilyen erős napsugázás és hőség mellett csak a párazáró filmréteg NEM ELÉG, sokkal jobb és megfelelő eredményt érhetünk el, ha a betonfelületet a párazáró folyadék rápermetezése helyett vízzel fellocsoljuk, elárasztjuk, majd geotextíliával (ennek hiányában fóliával) leterítjük, majd a geotextíliát nedvesen tartjuk, vagy naponta többször is vizet eresztünk a fólia alá. A geotextília, a fólia alatti légrés, pláne, ha nedves is a felület, megfelelő hőszigetelést is jelent, persze, ha ott marad a felületen és nem fújja el a szél. Előnye ennek a megoldásnak az, hogy mind a geotextília, mind a fólia többször felhasználható.

Mielőtt legyintenének egyes kollégák, hogy könnyű egy laptop mögül a „nagykönyvet” idézni, kérem hogy kalkuláljanak egy kicsit, hogy mit veszíthetnek az utókezelés elmulasztásával, vagy nem megfelelő elvégzésével. Természetesen, a kivitelezői jogkörbe tartozik az utókezelés szakszerű végrehajtása is, úgyhogy megéri erre a zárófolyamatra is odafigyelni, erre erőforrást biztosítani. Az utókezelés szakirodalma igen terjedelmes (pl. MÉÁSZ ME-04.19:1995 – 5.9.1.), javaslom átolvasásra ezeket a műszaki előírásokat.

Az utókezeléstől függetlenül azért a műtárgy, a munkarész átadható, hiszen a szerkezet áll, elkészült, de ugyanúgy, ahogy a fugakitöltések is később aktuálisak, az utókezelési folyamat teljes lezárását sem indokolt megvárni az átadással.


Célszerű lenne tehát, hogy a szerződések szövegében, műszaki tartalmában megjelenjen, hogy pl. az ipari padló, térbeton a fugák bevágása (+ esetleg az ideiglenes fugakitöltés behelyezése) után átadásra kész állapotban van, de az utókezelés idejére a területet a vállalkozó részére rendelkezésre álljon. (Az átadás-átvétel időpontjával és menetrendjével kapcsolatban itt lehet még infókat találni. Az utókezelés tehát elhagyhatatlan és a művelet szakszerű elvégzése koronát tehet a művünkre.

Mi van a padló alatt?

Az utóbbi hetekben többször került előtérbe egy-egy új ipari padló építése kapcsán az altalaj és az ágyazat kialakítása. Sajnos, itt is az egyre szűkösebbé váló költségkeret okozza azt az igényt, hogy a lehető legolcsóbban készülhessen el az ipari padló. Az mindenesetre pozitívum, hogy a kivitelezők komplett egységként kezelik az alépítményt magával a betonlemezzel, hiszen azt mindenki tudja, hogy „tejszínhabra nem lehet várat építeni”. Milyen szerkezetre, milyen rétegrendre lehet azonban olyan ipari padlót készíteni, mely megfelel a műszaki igényeknek mind statikai, mind tartóssági szempontból?

Az optimalizálás alapvetően innovatív és költséghatékony, de nagy a kísértés, hogy a nagy igyekezetben átlépjük a megfelelő minőség határait. Vannak alapvető szempontok, melyeket a padlóépítésnél mindenképpen figyelembe kell venni. Alapvetően meg kell különböztetnünk egymástól azt a két esetet, amikor a padlót a humuszréteg eltávolítása után a meglévő konszolidált talajrendszerre építjük, vagy amikor a csarnok feltöltésre épül.

Első körben maradjunk az első esetnél. Jó esetben, sok információt lehet szereznie a padlós szakembernek ingyen arról, hogy milyen talajviszonyokkal kell számolni. Érdemes a beruházót (aki odavalósi) kifaggatni a helyi tapasztalatairól a talajvízviszonyok, a talaj anyagi, tulajdonságai tekintetében (érzékeny-e a süllyedésre, duzzadásra, szemcsés, vagy kötött, stb.) és beleolvasni egy aktuális, vagy korábbi talajmechanikai szakvéleménybe. Új csarnok építése esetén az alapozás miatt amúgy is rendelkezésre kell álljon a talajmechanikai szakvélemény. Ebből szinte mindent meg lehet állapítani, ami a padlókészítéshez szükséges.

Nézzük meg a fúrásszelvényeken a rétegrendet, a felső 2-3 m-es réteg anyagát (agyag /duzzadó?/, homok, iszap, szerves anyag tartalom, stb.), a talajvíz-viszonyokat (vízszint, áramlás, agresszivitás, stb.)! Ha a fúrásszelvények rétegrendjei egymással harmonizálnak, akkor pontosabb képet kapunk, de az is jó információ, hogyha a rétegrendek markánsan különböznek egymástól. Elég gyakori, hogy ipari területeken korábban legális, vagy illegális sitt-, szemétlerakót működtettek, vagy akár veszélyes hulladékot vittek oda. Legyünk óvatosak, ha bármi, ilyen jellegű gyanú felmerülne, mert ez tönkreteheti a padlót! Az is előfordul, hogy az alapozási mélységben minden rendben van, de a felszín közeli rétegek mégsem megfelelőek anyag, illetve tömöríthetőség tekintetében. Ha úgy látjuk jobbnak, kezdeményezzünk talajcserét bizonyos mélységig. Ez sokszor olcsóbb, tartósabb és ráadásul kockázatmentes megoldás lehet, mint a gyenge altalaj miatt megnövelt betonvastagság, beton szilárdsági osztály, többletvasalás. Extrém esetben még a cölöpökre épített padlólemez is szóba jöhet.

Ha addig eljutunk, hogy megfelelőnek ítéljük az altalajt, megkezdődhet a tömörítés. Tudjuk, de azért a teljességhez tartozik, hogy a kézi talajtömörítő eszközök messze nem alkalmasak az ipari padló alatti rétegek előkészítéséhez, tehát a gépi megoldásokat alkalmazzuk. A cél az, hogy olyan teherbírású és tömörségű altalajt kapjunk, amely az ágyazatot és a padlólemezt stabilan tudja tartani. Ennek a főbb mechanikai tulajdonságai az E_2min = 45 MPa rugalmassági modulus, a T_tmax = 2,5 tömörségi tényező és a k(c)_min = 0,03 N/mm³ ágyazási tényező értékek, melyek az MSZ 2509/3-1989 szabvány szerint elvégzett tárcsás teherbírásmérés eredményei. Nem éri meg spórolni a méréseken, mert arányaiban nagyon kis költséget jelentenek és egyrészt, így megtudjuk, hogy mire építkezünk, másrészt pedig le is tudjuk azt dokumentálni. A javasolt mérésszám 500 m²-enként egy mérés, de csarnokonként minimum három.

Ha a fenti értékeknél gyengébb számokat kapunk, akkor intézkedni kell. A beavatkozás módját és mértékét a szükségesség és a helyi lehetőségek figyelembevételével kell kialakítani. Több lehetőség kínálkozik a nedvesítésen, a különböző stabilizáló eljárásokon át a felső réteg kisebb-nagyobb mértékű cseréjéig, adott esetben geotextília alkalmazásáig. Konkrét esetben szívesen gondolkodunk együtt, osztjuk meg tapasztalatainkat az optimális megoldás kialakítsa érdekében.