Talajvíz(kereszt) 1.

A mai kiadós havazás és talán Vízkereszt kapcsán is, télvíz idején érdemes egy kicsit továbbgondolni a tavaly decemberi, alépítményi gondolatokhoz kapcsolódó talajvízkérdést. Konkrétan azt, hogy miként lehet befolyással az egyébként gondosan megtervezett és kivitelezett műtárgyunkra, építményünkre, ipari padlónkra, térbetonunkra az előre ismerhető, avagy nem ismerhető talajvízszint-szint probléma.

Alapvető szempont, hogy az ipari padló alsó síkját mindenképpen a mértékadó talajvízszint fölé kell tervezni (ellenkező esetben nem beszélhetünk ipari padlóról, azaz a elmozdultunk a vízzáró alaplemez irányába). Ez ad lehetőséget arra, hogy 2 rtg. PE-fóliával, mint talajpára elleni szigeteléssel oldjuk meg gazdaságosan a padlólemez elválasztását az ágyazati rétegtől. A polietilén fólia vastagsága rétegenként min. 0,15 mm kell legyen (a mezőgazdasági fólia általában megfelelő), ez biztosítja, hogy ne szakadjon el a leterítéskor, átlapoláskor, a beton beépítésekor, illetve a kész betonlemez zsugorodási, hőtágulási mozgásakor. A két réteg PE-fólia kellő mértékben csökkenti a súrlódási együttható nagyságát ahhoz, hogy a betonlemez fent említett mozgása ne legyen nagymértékben gátolva.

A 2010. év kora nyár özönvízszerű esőzéseire bizonyára mindannyian emlékszünk, valószínűleg a legtöbbünket, mint az építőiparban dolgozókat, valamilyen szinten érintettek is ezen természeti katasztrófa következményei. Azon a nyáron minden korábbi mért és mértékadónak meghatározott mértéken felüli talajvízszintek alakultak ki az esőzések utóhatásaiként, megrogyasztva gátakat, földműveket, alépítményeket, kimosva az ipari padló alatti ágyazatokat. Ezen, előre nem látható kockázatok okozta károk összességében nemzetgazdasági szintű nagyságrendet értek el. /Csak zárójelben utalok arra, hogy a tragikus, emberéleteket is követelő, kolontári vörösiszap-tározó földműgátja is ebben az évben szakadt át./

A mellékelt képen szemmel látható, hogy egy teljesen korrekt módon tervezett és épített családi ház pincefalazata 10-15 cm-t hajlott be az extrém módon megemelkedett talajvízszint hatására, nagytágasságú repedéseket okozva a vasbeton koszorú sarkainál és a falazatban. Itt a bontás és új, megerősített vasbeton falazat építése helyett a tulajdonos, a szakmai konzultációk után azt a megoldást választotta, hogy inkább kaviccsal teljesen feltölti a pincét, hogy megtámassza a kívülről kb. 1,8-2 m magas víznyomást. Nyilván ez volt ebben az esetben a leggazdaságosabb megoldást, viszont nincs se pince, se garázs. (3 db további kép még található lejjebb a károkról)

Ugyanebben az évben és a rákövetkezendő időszakban is több esetben tapasztaltam a talajvízszint-emelkedés következtében direkt és indirekt módon bekövetkezett károkkal kapcsolatos problémákat, melyeknek nemcsak mérnöki, hanem jogi következményei lettek. A következő hírlevélben az ipari padló alatti ágyazat megsüllyedésével foglalkozunk. Addig is boldog új évet kívánok mindnyájuknak, sok szakmai és gazda(g)sági sikert!

Csorba Gábor

okl. építőmérnök

igazságügyi szakértő

kivitelezéstechnológiai,

építési ár- és költségszakértő (ÉT-Sz)

felelős műszaki vezető

Tel.: 30/900-3552

SZÍVESEN  FOGADOK  TÉMAJAVASLATOT  A  TISZTELT  OLVASÓKTÓL.

www.betonmix.hu

http://iparipadlo.blogspot.com (itt megtalálhatók a korábbi hírlevelek)

csorba.gabor@betonmix.hu

Improvizáció, vagy átgondolt technológia?

Ami el tud romlani, az el is romlik” – vonatkoztathatom az ipari padlókra, vagy más műtárgyakra is a már szinte elcsépelt Murphy-törvényt, hiszen mindnyájan tudjuk, hogy nincsen hiba nélküli emberi teljesítmény. Ha viszont ez, az eleve tudható fogyatékosságunk határozná meg tettvágyunkat, vállalkozó kedvünket, akkor nyilván az járna a legjobban, aki semmit sem csinálna.

Sajnos a XXI. századi modernnek mondott, piacorientált, haszonelvű szemlélet, mely a hatékonyságot jelöli meg főcélként (azaz a legrövidebb idő alatt, a legkisebb ráfordítással a legnagyobb üzleti hasznot realizálni), nem igazán segíti az építőipar, s ezen belül a betonszerkezetek építésének minőségi fejlődését. Pedig a beton egyértelműen az egyik, a kreativitást leginkább lehetővé tevő, legteherbíróbb, legtartósabb építőanyag, s a mérnöki tudomány az utóbbi száz évben annyit fejlődött mind a méretezéselmélet, mind a betontechnológia tárgykörében, hogy valóban „Rajtunk múlik, hogy mit alkotunk belőle” (forrás: Beton c. folyóirat mottója). Ezzel azonban szemben áll a fentiek mellett a jelenlegi válságos piaci közeg, mert ez a tartósan alulfinanszírozott, tőkehiányban szenvedő építőipari környezet nemhogy nem bírja el, hanem sokszor egyenesen kiveti magából azokat a megoldásokat, melyek kihasználnák a mérnöki tudomány által a gyakorlat számára kidolgozott innovatív eljárásokat. Pedig ezek a megoldások vinnék előbbre a szakmát, ebből születnének a tényleg megbízható, stabil, tartós szerkezeteket, melyek valójában a megrendelők és az építőipari szereplők javára lennének, így mindenki nyertes lehetne.

Ebben az ellentmondásos helyzetben kell azonban mindnyájunknak – akik nem tettünk le arról, hogy ne csak az igát húzzuk, hanem megpróbáljuk örömünket is lelni a szakmai munkában --, megtalálnunk azt a viszonylag szűk folyosót, melyben minőségi munkát tudunk produkálni a piac által elfogadható áron. Ehhez azonban a kivitelezői oldaltól az kell, hogy a megrendelővel egyeztetett elvárásokat teljesítsük, ígéreteinket betartsuk, vagyis a vevő tényleg azt kapja, amiben megállapodtunk vele. Ennek egy része az, hogy a beruházó pontosan lássa, értse és igazolja vissza, hogy milyen lesz a műtárgy, ne kergessen illúziókat, ne várjon el olyat az ipari padlótól, ami nem abba a kategóriába tartozik, a másik rész viszont az, hogy a kivitelező valóban következetesen valósítsa meg vállalását.

Elvileg csak az tartozik egyértelműen a kivitelezés jogkörébe, amiben a kivitelezőnek ráhatása van, azaz amilyen körülményeket elfogad, illetve amilyen megelőző munkarészt, vagy építési anyagot átvesz az ő saját munkájához és természetesen, amit maga épít. Akkor jár el helyesen és körültekintően a kivitelező, ha arra koncentrál, ami rajta múlik. Ilyenek egyfelől, hogy adottak-e a kivitelezéshez a szükséges feltételek, az építéshez tartozó körülmények, az ágyazat megfelelő teherbírású-e, a beépítendő anyagok megfelelőek és bizonylatoltak-e, stb., másfelől, hogy a technológia át van-e gondolva, ki van-e alakítva, illeszkedik-e a konkrét elvárásokhoz és körülményekhez.

Ha a munkafolyamatot átgondoltuk és ahhoz konzekvensen tartjuk magunkat, akkor kézben tudjuk tartani az eseményeket és elkerülhetjük az improvizációt. Az improvizáció ugyanis nem az építőipar műfaja. Még nem láttam olyan építkezést, ahol az improvizáció jó megoldást szült volna, olyat viszont többet is láttam sajnos, ahol kicsúszott a folyamat vezérlése a művezetés kezéből. Mert ugye a beton jön, a mixerek sorban állnak, a betonpumpa időre számláz, a bedolgozott beton elkezd „húzni”, sietni kell a bedolgozással, felületkezeléssel, stb. Ekkor már nincs arra idő, hogy korrigáljuk a nem átgondolt technológiából adódó problémákat. Akkor már kényszerpályán vagyunk és sajnos szinte biztos, hogy hibákat vétünk. És bizony nem is egyet, nem egy kis hiba miatt keletkeznek nagyobb károk, hanem több apróbb hiba összeadódása folytán.

A hibák legtöbbje, a hibás teljesítés – akárhogyis nézzük --, nem fátum, nem a körülmények kedvezőtlen összejátszása, hanem bizony a legtöbbször a nem kellően átgondolt és előkészített munka fanyar gyümölcse. Ha mindent átgondolunk és előkészítünk, még akkor is lehetnek és vannak is váratlan események, hogy Murphynek igaza legyen, de ezek száma és jelentősége eltörpül a – hogy tenisz hasonlattal éljek: „a ki nem kényszerített hibákhoz” képest. Óriási szerepük van a 25-35 év tapasztalattal rendelkező szakembereknek, művezetőknek, brigádvezetőknek, de az az ő tudásuk éppen arra elég, hogy a tényleg váratlan helyzetekben is uralják a folyamatot, ez így is bravúr, de azt nem szabad elvárni, hogy az eleve hibás, vagy át nem gondolt technológiát majd ők kijavítják, a helyzetet megoldják. Huszonötéves praxisom tapasztalatai kimerik mondatni velem, hogy megéri minden, tőlünk telhetőt megtenni, hogy jó minőséget produkáljunk.

Szívesen adjuk hozzá a mi mérnöki tudásunkat a hozzánk fordulóknak a tervezés, méretezés, technológia-kidolgozás, dokumentálás, végrehajtás fázisaiban és szakértői tevékenységünk kapcsán a hibaanalízis, javítási technológiák kidolgozása, a megrendelők felé való kommunikálása terén is a kompromisszumos, valóban optimális, költséghatékony megoldás kialakítása érdekében. Azt tapasztalom, hogy növekszik erre az igény, telefonon átlagosan napi négy-öt alkalommal, dokumentálást igénylő felkéréssel heti három-négy esetben is élnek partnereink ezzel a lehetőséggel.

Buzdítom mindannyiukat, hogy a maguk szakterületén időről időre vessenek számot a kialakult technológiákkal, a folyamatok elemzésével, átgondolva a berögzült, esetleg helytelen részmegoldásokat! Ez a felülvizsgálat nemcsak a hibák mennyiségét és súlyát csökkenti, de lehetőséget ad az innovatív ötletek térnyerésére, a stabil, kiegyensúlyozott teljesítmény biztosítására, erősítve ezzel a piaci helyzetüket. A válságos időben még inkább igaz az, hogy a technológiailag is jól működő cégek tudnak nagyobb eséllyel munkát kapni, nem mindig „gatyaletolt áron dolgozva” a piacon megmaradni, és ami talán a legfontosabb, a jól elvégzett és kifizetett munkának az örömét is élvezni.